április, 2018

06április18:3018:30

Szólók

Hodworks Társulat

Előadás időpontja:

(Péntek) 18:30

Részletek:

 
Szólóban előadott kortárs tánc jelenések gyűjteménye.

Három előadó szóló jelenetei követik egymást a nézők által körbevett térben. A szólók önálló egységek, de egymás után fűzve őket érzelmi-érzéki láncreakciót kapunk. Mindegyik egy-egy kapcsolódás-ajánlat, megközelítés-verzió, műfaj-variáció. Hogy melyik mit árul el magából, a néző felelőssége is. Éppúgy, mint amikor időt szánunk arra, hogy megismerjünk valakit – megnő a kötődés lehetősége. Soknemű anyag, győzhetetlen közlésvágy, háztartási tragédiák, transzcendens dübörgés, alakváltó lények.

Idegen maradok, amíg valamilyen eszközzel nem tudom megosztani azt, amit érzek.

Sokszor nézem, ahogy dolgoznak, erőlködnek a létrán, vagy csak ügyködnek valamin. Értenek valamihez, megoldanak egy problémát, létrehoznak, megjavítanak, elmagyaráznak. És nem is tudnak arról a kis részletről, amit én eközben figyelek a hátukon, vagy lent a cipőjükön, vagy az arcukon, ahogy a koncentráció érzelmekbe húzza az arcizmokat. A dologgal való azonosulás megrajzolja a szemöldök ívét, a hatni vágyás bevonja az egész testüket. A cselekvés humora, a trükk hátulról. Akkor érzem az egész embert, mint cselekvést, amiben minden részlet, amit látok mágikus szimbólum. Aztán azt veszem észre, hogy az emberek közül naponta egyre több az idegen ismerős, egyre többször érzem azt, hogy már köszönnöm kéne.” Cuhorka Emese

„Egyedül állok a szemetek kereszttüzében. Az egyetlen tájékozódási pontom mélyen, a hússal díszített gazos csontvázamon belül trónol. Két üvegszem nem győzhet le egy sereget, egy száj sem adhat választ egy tömeg kérdéseire, az én egyetlen lyukam sem elégítheti ki egy élvhajhász tolvaj éhségét. Lehet, hogy egy egyszerű érintésnek lenne értelme? De akkor félő, hogy a függő természetünk elkezdené megfojtani és kővé változtatná azt a megmagyarázhatatlan titkot. Fogadd el és lásd e titok nem kielégítő, mégis természetfeletti szépségét.” Molnár Csaba

“Szeretem, ahogy a napfény megtörik a szemközti erkélyajtón. A formák olyan szilárdak, hogy azt érzem, meg tudom fogni és meghajlítani az árnyékokat. Amikor időt szánok arra, hogy meglássak valamit vagy valakit, a dolgok kapnak egy ilyen csodaszerű réteget. Nehéz megérteni, hogyan alakul egy ilyen textúra az univerzumban. Egyszer a napnak is meg kellett születnie és a körülöttem lévő mindeneknek, hogy így lássam. Talán idebent megfosztom magamat a saját létezésemtől. Minden matéria. És én gyakran foglalkozom a láthatatlannal. Ha teljesen lecsendesülök, ezek a láthatatlan dolgok is hajlíthatók. A szépség lehetőség arra. hogy észrevegyünk valamit…” Marcio Kerber Canabarro

“Nem a színpadon jelenlévő ember és emberek közötti kapcsolaton keresztül akartam​ kommunikálni, hanem a néző/k és az előadó között létrejövőn keresztül. Ez nem egy hierarchikus viszony a néző és előadó között, hanem horizontális érzetű. Tapasztalom magamon, hogy különböző emberek jelenlétében mássá válok, máshogyan reagálok. Előfordul, hogy úgy, ahogyan nem is szeretnék. ​Ennek a mozgékonyságnak a felismerése, tudatos kezelése, ​a hatás és reagálás gyorsasága, milyensége formálja az emberek közötti kapcsolatot. Izgatott ennek a kommunikációnak a milyensége, gazdagsága, hogy mennyire határozza meg, hogy mit érzek, érzékelek, gondolok. Érdekelt az a viszony, ami az előadóval/alkotóval együtt létrejön, ahogy alakul, és ahogy a formája, “játszmái” eszközei és tartalma mind az előadás részévé válnak. Kit mi mozgat meg és az milyen formai megvalósulást nyer. Végig mozgatott, hogy kinek is készül ez az előadás? Az univerzumnak, vagy egy rétegnek, vagy “csak” embereknek? Mit jelent az ember? Kik ők? Mit hoznak magukkal? ” (Hód Adrienn a darabról az artnews.hu)

X