Magyarpolány, Jurta

Tisztelet Hazug Pistának és Szamár Jóskának
A Kossuth-díjas ének- és mesemondó most a hangyász vérmedvék szokásainak leírása ürügyén fordítja ki a világot, hogy rejtekébe pillantsunk. Pincét ás, hogy tornyot emeljen.

Nyílvesszeit, szavait most is kéjjel húzza hátra, hogy azok, legalább mire a só megnyüvesedik, láthatárig repüljenek. Berecz még tudja a feledésbe merülő dzsungeltörvényt: ha medve hátára hulltál, a fülit szorítsd meg jónyugodtan, lép az úgy, mint a huszárló. Az is az emlékei közt van, hogy jobb így, medvegelve száguldozni – mintha a nyakadba makkfa dőlne – vitézül!
A mesék nagy része abból a gyergyói dzsungelből származik, melyről egy gyergyószentmiklósi általános iskolai dolgozatban ez áll:
„A dzsungel: Az az erdő, ahová emberi kéz a lábát még nem tette be.”