november, 2017

16november18:3018:30

Szép szerelmem, Magyarország

Nemcsák Károly és Tolcsvay Béla

Előadás időpontja:

(Csütörtök) 18:30

Részletek:

 
„Boldogasszony szép országa” – hangzik fel a dal a Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a budapesti József Attila Színház igazgatója és a Kossuth-díjas énekmondó előadásában.

Énekelt versek, népdalok, történelmi énekek a léleknemesítő líra jegyében.

A két neves művész 10 éve rendületlenül járja a Kárpát-medencét műsorával, amelyben elhangzanak Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila, Wass Albert, Reményik Sándor és Szép Ernő szebbnél szebb, haza- és emberszeretetről szóló költeményei, valamint – Tolcsvay Béla emblematikus dalai mellett – megzenésített versek és (nép)dalok is.

X