18 óra
Tudod, hogy nincs bocsánat
Földes László Hobo
Pécselyi Pajtaszínház

„Mindig kisajátítottam József Attila verseit, úgy éreztem, sorai rólam szólnak. Ez az előadás nagyobb alázattal készült, a Költőt szeretné bemutatni – nyilatkozta 2005 táján Hobó, amikor Vidnyánszky Attila rendezésében elkészült a Tudod, hogy nincs bocsánat című előadóest. József Attila Hobó számára olyan fontos költők sorába tartozik, mint Pilinszky János, Villon, Faludy, Viszockij, Ginsberg. Hobót régóta foglalkoztatja József Attila költészete – már első koncertjein is előadta a költő megzenésített verseit.”

„József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt – mondja Hobó, aki a bemutató óta bejárta az egész országot és a határon túli magyarlakta vidékeket is, és több, mint négyszáz alkalommal tolmácsolta a költő gondolatait. Az Új Színházban tartott bemutató óta ezt az utat bejárva jutott el az előadás többek között a debreceni Csokonai Színház, a Budapesti Kamaraszínház után a Nemzetibe.”

Belépődíj 1000 Ft., diák és nyugdíjas jegy: 500 Ft.

dátum

2020 Már 29
Expired!

időpont

18:00